Az ezotéria közhelyei

Szerencsés helyzetben vannak, akik nem az utóbbi néhány évben kezdtek el ismerkedni az ezotériával. Két-három évtizeddel ezelőtt nem roskadoztak az utcai árusok pultjai (igaz, nem is voltak) a színes, magukat kellető ezoterikus könyvektől, úgy kellett azokat idősebb ismerősöktől, primitív stencilezett vagy sok példányban gépelt, alig olvasható átírópapíron megszerezni, olvasótermekben böngészni, ha egy-egy ismerős könyvtáros kihozta a tiltott listás könyveket. Amihez hozzá lehetett jutni, talán kevés volt, de (némi válogatással) minőségi. Első kézből vett tudás, évezredek hagyományai hiteles tolmácsolásban. Persze olyanok is akadtak, amelyeken ma inkább mosolygunk – mert megtanultuk, min lehet mosolyogni, és mit kell nagyon is komolyan venni. Megtanultuk, milyen csodákra képes az ember,  de azt is, hogy az ehhez vezető út lemondást, kitartó, akár évtizedes gyakorlást, áldozatokat követel.

A mai felhozatal nem ezt sugallja.  Ott vannak Rudolf Steiner, Hamvas Béla könyvei,  a jóga, a Zen és általában a hagyományos utak, amelyek a “keskeny kapu” elvét követik, de sokkal kapósabbak azok a tanfolyamok, beavatások, könyvek, amelyek indiai, tibeti, atlantiszi mesterek legféltettebb titkait kínálják, most és itt, mindenki számára elérhetően. Az olvasó remegő izgalommal lát neki, és csakhamar rádöbben, hogy ócska közhelyeket kapott. A felszínesség, a gyorsfogyasztásra előkészített hamburger-szellemiség, a közhelyszerűség az, ami tévútra vezeti a neofitát.

A közhely szép és igaz – épp ebben rejlik a veszélye. Elandalít, azonnali érzelmi kielégülést nyújt (milyen egyszerű az egész!), és megkímél a gondolkodás fáradalmaitól. A közhely a gyengék menedéke, el lehet bújni mögé és biztos bástyája mögül lődözni lesipuskás módra. A közhelyben gondolkodó nem kell, hogy véleményt mondjon, nem vállal konfliktusokat, elevezget a szélcsendes oldalon, ahogy a legújabb közhely mondja, “elvan, mint a befőtt”, egyszóval szeretetre méltó, jó ember…

Az alábbiakban az ezotéria legszebb közhelyeiből adunk közre egy csokorral.

Ezotéria, ezoterikus

Közhely, mert manapság szinte semmit sem jelent. Eredeti értelmében olyan tudást jelentett, amit csak a szellemi fejlődés bizonyos lépcsőjén kaphatott meg a jelölt, illetve a tanítványok olyan belső csoportját jelölte, akik erre érdemesnek találtattak. A mindenkinek átadható tudást az exotéria képviselte. Nem féltékenységből, hanem épp a tanuló érdekében tartották vissza azt, amihez nem voltak meg az alapok, amit nem, vagy esetleg rossz célra tudott volna használni a jelölt. Az, ami nyomtatásban megjelenik, nyilvános tanfolyamon oktatják, már exotéria a szó eredeti értelmében, függetlenül annak tartalmától. Mi sem áll messzebb az igazi ezotériától, mint a semmitmondó, “szeressük egymást gyerekek!”- szintű, ezoterikusnak címkézett kurzusok és irományok.

Pozitív gondolkodás

Nem egyéb, mint a gondolat teremtő erejének felismerése, és aktív, alkotó felhasználása. Amihez természetesen kritikus és önkritikus, reális helyzetfelismerés szükséges, különben mit sem ér. Közhellyé akkor válik, ha az aktív segítő szándék elmarad, szólammá, ábrándozássá, álomvilággá laposodik, ahol minden szép és jó. Sohasem fogom elfelejteni annak a nagymamának az esetét, aki egy tanfolyam után nem volt hajlandó unokájának olyan mesét olvasni, amiben boszorkány, sárkány, ördög van, “mert az nem pozitív dolog”. Nem Voltaire Pangloss mestere gondolkodik pozitívan. A pozitívan gondolkodó nem csak úgy tesz, mintha minden a lehető legjobb lenne és elfordítja a fejét, ha nem ilyet lát, hanem igenis észreveszi a rosszat, a gonoszságot is, de pozitív gondolattal, sőt cselekedettel igyekszik kiegyensúlyozni a mérleget.

Meditáció

Manapság mindenki meditál. Hogy hogyan? Hát ahogy tanulta: becsukja a szemét és csodaszép tájakra képzeli magát. Majd felemelkedik, angyalokkal, Jézussal találkozik, tanításokat, beavatásokat kap, és mindezeket valóságnak képzelve jön vissza.

Valójában ennek semmi köze a meditációhoz. Ezek vizualizációs, imaginációs gyakorlatok, amelyek nagyon jók, gyógyító hatásuk is lehet, voltaképp mégis saját fantáziánk játékai. A meditáció ennél sokkal szürkébb, puritánabb. Az ember leül (nem fekszik, ha lehet), lecsendesíti “hazahozza” a tudatát és csendben marad. Vár – húsz percig, vagy húsz évig. Aztán egyszer csak megnyílik valami. Amit ekkor átél, az már nem a fantázia, hanem tényleges kapcsolat a felsőbb világokkal. Ilyen egyszerű az egész, csak ki kell várni.

Guru (Mester)

Valójában bálványt jelent, csak így nem lenne szalonképes. Mindazt a tökéletességet, ami belőlünk hiányzik, kivetítjük, beleképzeljük valakibe, akit ettől kezdve imádni lehet. Majdnem mindegy, hogy színesre festett faszobor, vagy turbános keleti férfiú az illető. Ha gurunk (mesterünk) van, könnyű a dolgunk, ugyanis a továbbiakban ő biztosítja tanításaival, áldásával a további fejlődésünket, mindig ott van mellettünk, igazgatja lépteinket és megóv minden bajtól. Bölcs mosolya biztosít, hogy jó úton járunk. A guru nem tévedhet, hiszen ő egy  megtestesült isten, és hálásnak kell lennünk azért, hogy kegyeiben részesít. Elnézzük neki még azt is, ha olyan botlásai vannak, ami egy átlagembertől botrányos lenne, hiszen ő már mindennek felette áll, neki már szabad, hiszen már karmája sincs. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb törekvésünk, hogy gurut szerezzünk! És ha keresünk, találni is fogunk, mivel a régiek is azt tanították, ha a tanítvány kész, megjelenik a mester is. És mostanában elég sokan is vannak hozzá, sőt menedzserük és professzionális „píár”-juk is van.

Beavatás

Ez a másik dolog, amit meg kell szereznünk, lehetőleg minél többet és minél több helyről. Úgy a biztos. Vannak ugyan okvetlenkedők, akik azt mondják, a beavatás csak lehetőség, de nem garancia semmire, sőt legalább három dolog kell hozzá, hogy működjön (megfelelő beavató, felkészült jelölt, tiszta rituálé, plusz a “fentiek” hozzájárulása), a mester garantálja, hogy nála mindez együtt van, kellőképpen érettek vagyunk és csak a hála lerovása van hátra (Eurót is elfogad, ha nincs forint). Beavatottnak lenni, olyan misztikus, szívet bizsergető érzés, hogy már az megéri! A biztonság, tévedhetetlenség érzetét adja, máris többet értünk el, mint más több inkarnáció alatt. A gonoszkodók persze úgy tesznek, mint akik nem értik, miért kell ennyi beavatás, de ez mindössze az irigység (neki kevesebb van), vagy a szellemi fejletlenség megnyilatkozása, amin már mi rég túl vagyunk.

Megvilágosodás

Sokan úgy képzelik, mint amikor felkattintják a villanyt. Eddig sötétség volt a fejünkben, ezentúl világosság lesz, tisztánlátók, mindentudók leszünk. Arról viszont megfeledkeznek, hogy e mögött hosszú évek, évtizedek munkája kell, hogy álljon, és ettől olyan népszerűek a párnapos “intenzív” megvilágosodási kurzusok. Bár számos igen komoly felismeréssel önmagunkra-találással lehetünk gazdagabbak, ez az elnevezés így legalábbis megtévesztő. A keleti hagyomány elismeri, hogy létezhet tökéletes (azonnali) megvilágosodás valamely tökéletes mester kegyéből, ilyen mesterek azért nem sokan vannak, nem hirdetés útján szerzik a tanítványokat, sőt tanfolyamokat sem szerveznek. A Zen tanítás kétféle, egy “kis” és egy “nagy” megvilágododás-élményről beszél. A kicsi bármikor megtörténhet, amikor ráismerünk, rádöbbenünk valamire, az “igazi”, a teljesség, egység tökéletes átélése (nem gondolati megértése vagy elképzelése!) viszont még a mesterekkel is ritkán esik meg, eleinte velük is csak egy-egy pillanatra, azután pedig folytatódik a mindennapi életük. Az, hogy örökké ebben az állapotban maradjanak, csak a nagyok közük is legnagyobbak osztályrésze lehet.

Karma

Minél többet beszél a karmáról valaki, annál ezoterikusabb. A karma mindenre azonnali, előregyártott magyarázat. Mindaz, amit nem értünk, karma.

Ha valaki gaztettet követ el, azért tette, mert ezt vállalta, ez volt a karmája. Innentől akár fel is menthetjük. Az áldozattal sem történt semmi más, mint a karmája teljesült, ez a dolog rendje. (Vajon megnyugtatja-e ez a hozzátartozókat, még ha igaz is?)

A karma egyik ilyen tudora egy szatírt, gyermeklányok megrontóját vette igy védelmébe; voltaképp semmi mást nem tett, mint szembesítette a gyerekeket egy olyan élménnyel, amivel úgyis talalkozniuk kellett, sőt talán jó is hogy megtörtént, mert hamarabb  átestek rajta. Ha nem tudnánk, hogy ez egyszerű ostobaság, hihetelen cinizmus is lehetne. Hiszen ilyen alapon Hitler is csak jót tett húszmillió zsidóval, mert teljesítette a karmájukat!

Így gondolkodik a közhely-ember, a hétvégi kuzusokon kupálódott gyógyító, ezoterikus szakember. Ezért mondhatta valaki egy beteg asszonynak, hogy azért beteg, mert előző életében egy nagy kurva volt (sic!), és most kell szenvednie érte. Hallottam egyszer olyat is, hogy amikor egy ezoterikus gondolkodású fordító elvesztette a fordításra megkapott művet, azzal érvelt, hogy nem tehet róla, nyilván ez volt a szerző karmája!

Olyanok is vannak, akik azt hirdetik, képesek levenni, megszüntetni valakinek a karmáját. Ha értenék, mit beszélnek, tudnák, ezzel korántsem biztos, hogy használnának bármit is. Az így gondolkodók semmit sem értenek a karma törvényéből. Azt hiszik, a karma a kegyetlen végzet, ami alól nem lehet kibújni. Valójában a karma cselekedeteink gyümölcse (a jó és a rossz karma egyaránt), és sokkal inkább lehetőség, mint büntetés. Senkinek sem lehet a karmikus feladata, hogy gyilkoljon, de a sors állíthatja olyan helyzetbe, amikor, ha alantas ösztönei uralják, gyilkolhat is. Az áldozat számára sincs előírva, hogy meggyilkolják, ez is csak a legvégső lehetőség. A karma semmire sem kényszerít, de nem is ment fel a felelősség alól. A szellemi fejlődés viszont lehetővé teszi, hogy urai legyünk saját karmánknak.

Szeretet, megbocsátás

Szeretethiányos korunkban természetes, hogy ez a legjobb csali. Gyógyítók áradoznak magukról, hogy bennük már semmi rossz nincs, kizárólag a krisztusi szeretet vezérli őket. Befektetésnek sem utolsó, mert több beteg, több tanítvány jön, jobbára lelkisérült emberek, akiknek lehet, hogy egy véget nem érő ölelkezés, egy hosszú, mély pillantás (tükör előtt jól begyakorolható) csakugyan ezt az illúziót adja. Mások, a cinikusok ezoterikus ragacsról, rózsaszín mázról beszélnek.

Ugyanilyen hatásáos varázsszó a megbocsátás. Jellemző volt egy ifjú titán megnyilatkozása egy igen komoly pszichoterápiás kurzuson:” Mit kell ezt annyit ragozni, mindenkit szeretni kell, mindenkinek meg kell bocsátani, és meggyógyul a beteg!” Nem tudni, elhitte-e, hogy ez azért nem ilyen egyszerű, hiszen mindenütt ezt olvasta, tanulta.

Hallván a sok szeretet-prófétát, nem árt azért elgondolkodnunk, miért kell nekik folyamatosan világgá kürtölniük az ő nagy-nagy szeretetüket? Aki igazán erős, sohasem érzi szűkségét, hogy a bicepszét mutogassa, aki tudja, hogy bátor, nem keres olyan kalandokat, ahol ezt ország-világ előtt bizonyíthatja. Azt szeretjük másnak bizonygatni, amiről magunk sem vagyunk meggyőződve. Talán a többiek reakciója majd meggyőz, hogy tényleg erősek, bátrak, vagy szeretetteljesek vagyunk. Ugyanígy, akiben igazán szeretet van, nemigen kell beszélnie róla. Lényéből sugárzik, jelen van a cselekedeteiben, szavak nélkül is működik.

Ne ítélj!

Ez a legrázósabb téma. A legjobb recept játszani a bambát, mindenre mosolyogva bólogatni, különben előbb-utóbb a fejünkre olvassák ezt a bibliai szentenciát.  A “ne ítélj” ilyen hangoztatói a langyos középszerűség tipikus képviselői. A nivellálás, a “mindent el kell fogadni”, “nem szabad ítélkezni” a közhelyekben gondolkodás (helyesebben nem-gondolkodás) iskolapéldája ez. Alkalmas arra, hogy saját tudatlanságunkat palástoljuk vele, de lehet egyszerűen divat, mintakövetés is. Könnyen összetéveszthető a pozitív gondolkodással. Az ilyen ember alapfogalmakkal nincs tisztában: összekeveri az ítélkezést a mérlegeléssel, megkülönböztetéssel, véleményalkotással. Míg az ítélkezés szubjektív, felülről, saját felsőbbrendűségünk érzetéből ered és indulatoktól fűtött, addig az utóbbiak objektív, tárgyilagos megfigyelésen alapuló magatartásformák. Az ítélkezés valóban kerülendő (nem a mi dolgunk, ott van rá a földi és a magasabb igazságszolgáltatás), a mérlegelés, megkülönböztetés és állásfoglalás egyenesen kötelességünk. Ugyanígy hiba a  problémák elbagatellizásása is, amire az “ezoterikus” gondolkodás jegyében – a földi világ úgyis csak látszat, nem lényeges – gyakran látunk példákat. Az ember – mondja a Biblia – evett a jó és rossz tudásának fájáról. Nem játszhatja a  tudatlan együgyűt. Mindenért felelősek vagyunk, magunkért és másokért is. Mivel itt a Földön élünk, nem lehet azzal sem kibújnunk ez alól, hogy majd a fentiek eldöntik helyettünk.

Nemigen lehet vita tárgya, vajon szeretett-e  Jézus mindenkit, mégsem dicsérte meg a képmutatókat, álszenteket, sőt a kufárokat tettleg zavarta ki a templomból. Vajon ítélkezett-e, saját tanítása ellenére, vagy sem? Ő mondta ezt is:” Botránkozások kell, hogy essenek (azaz tudomásul veszem, hogy “az élet nem habostorta”), de jaj annak, aki megbotránkoztat!” Itt van a lényeg, észre kell vennünk, mi helyes és mi helytelen, és eldönteni, melyiket követjük. A tudás és megkülönböztetés  (vídya és vivéka) a keleti tanításokban is alapkövetelmények.

És ha jól meggondoljuk, nem is kell más ahhoz sem, hogy a közhelyeket, közhelyszerűséget elkerüljük.

– Kövesi Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük