Ha változást akarsz…

Ha változást akarsz, fogadd el a helyzeted

Nem egyszerű megérteni a címben rejlő igazságot, nekem sem ment könnyen. Elsősorban azért, mert ha valamilyen helyzetet elfogadok, akkor úgy gondolom, hogy beletörődtem, hogy nem tehetek mást, hogy nincs más választásom, ami a legkevésbé sem tölt el örömmel.

Pedig ebben a látszólagos boldogtalanságban rejlik a boldogság. Először is, meg kell érteni, hogy az ember tényleg nem tehet mást és tényleg nincs más választása, mit az adott helyzetben lenni abban az adott pillanatban. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, máris közelebb kerülünk mindahhoz, amit szeretnénk elérni az életünkben.

De amíg nem törődsz bele abba, hogy ami megtörtént, az megtörtént, addig sokkal erősebben árad belőled az el nem fogadás, a „miért éppen velem történt ez”, a „hogy lehettem ennyire szerencsétlen” és hasonlók.

Megnevezed a negatív helyzetet, elfogadod, hogy most éppen ott tartasz, és közben kijelented, hogy ezzel együtt mélyen legbelül szereted és elfogadod magad. Abraham a legújabb könyvükben remek kis mantrát fogalmazott meg erről:

Vagyok, ahol vagyok – és ez így jó. És miért jó? Mert nincs más választásom – tehát jónak kell lennie. Vagyok, ahol vagyok – és ez így jó. És miért jó? Mert nincs más választásom – tehát jónak kell lennie. Vagyok, ahol…

Sokszor éppen az tart vissza a vágyaid megvalósulásától, hogy nem fogadod el a jelenlegi helyzetedet. Ahogy Esther fogalmazott, az árral szemben úszol, pedig egyetlen vágyadat sem találod meg az árral szemben, csakis vele haladva.

Amikor elfogadod a helyzetedet, máris megkönnyebbülsz. Valójában abból tudod, hogy tényleg elfogadtad-e. A megkönnyebbülésed jelzi, hogy nem harcolsz tovább, hogy kész vagy befogadni azokat az új és pozitív gondolatokat, amelyek a megoldást hordozzák magukban. Csak így szűnhet meg az ellenállás!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük