Ami először átoknak tűnik…

Ha megállunk egy pillanatra és visszaemlékezünk, akkor hány olyan esemény történt az életünkben, amiről akkor azt mondtuk, hogy mekkora csapás is az. Hibáztattuk a sorsot, hibáztattuk a világot, hibáztattunk mindent és mindenkit, mondván, mekkora igazságtalanság is ez az egész. Az tény, hogy ott és akkor, egy ilyen kritikus helyzetet nem könnyű elviselni.

Idővel ezt az “élményt és emléket” vagy magunk mögött hagyjuk, elengedjük, elfeledjük, vagy sem. Ha viszont tudatosan éljük az életünket, és az életünk eseményeit is egy nagy egész részeként szemléljük, akkor előbb-utóbb megjön a felismerés, hogy bár akkor komoly erőpróba elé kerültünk, de valójában mekkora további bajtól és későbbi veszélytől mentett is az meg.

Nincs ez másképp az emberi kapcsolatokkal sem. Amikor egy kapcsolat úgy bomlik fel, hogy méltatlannak érezzük a másik személy lépését, eljárását, annak hogyanját és főleg mikéntjét, akkor érthetetlenül és csalódottan állunk az esemény előtt. Aztán szerencsés esetben idővel ráeszmélünk, hogy a veszteség ugyan veszteség volt, de a jövőt érintően mégis egy nagy “Isteni áldás” volt.

Mondhatni rendszeres olvasója vagyok az ahimsa.hu magazinnak, és ezen az oldalon olvastam egy cikket, amiben ez a nagyon igaz és nagyon frappáns megfogalmazás volt:

A bennünket ért sorscsapásokra nehéz először úgy nézni mintha segítséget kaptunk volna a fejlődésünkhöz. Először inkább a düh és a kétségbeesés lesz úrrá rajtunk. Ha egy ökölcsapással leterít valaki, nem az lesz az első mondatunk, hogy “köszönöm a tanítást!”

.

De ami először átoknak tűnik, az áldás is lehet!

Nekem is másfél évembe került, hogy rádöbbenjek egy ilyen “megváltásra”. Egy év kellett, hogy rádöbbenjek, hogy volt körülöttem olyan ember, aki álarc mögé bújva mutatta magát, és én ezt az álarcot hittem a valós arcának. Szerencsére azonban az Élet a leggyengébb pontján tette őt próbára, és ez a próba kiütötte a kezéből ezt az álarcot, megmutatva így a valós arcát, a valós énjét. Ez az “új arc” megjelenése ugyan sokkolóan és a döbbenet érzésével hatott rám, de egy napon, egy hirtelen jött gondolat által rájöttem, hogy mekkora megváltás is volt annak a kapcsolatnak a vége, és annak az embernek az eltűnése az életemből. Mert ma már tisztán látható, hogy mi is lett volna, ha….

Tehát, ami először átoknak tűnik, az valójában áldás is lehet, mert ugye az életben azért minden összefügg mindennel…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük